Egyedüli magyar kiállítóként

Köln – A Kölni nemzetközi bútorvásár Európa legnagyobb bútoripari szakvására: a januárban megrendezett programon 250 ezer négyzetméteren, 48 ország csaknem 1200 kiállítója mutatkozott be. A program iránt idén a vártnál nagyobb volt az érdeklődés, több mint 138 ezren látogattak el a rendezvényre.

Kanizsa TV, Nagykanizsa, 2011. 01. 31.

A vásár egyedüli magyar kiállítója a Kanizsa Trend Kft. volt. A cég 450 négyzetméteres standján 40 modelljét mutatta be. A kiállított kollekció hat darabja teljesen új fejlesztésű volt. A bútorokat, melyek osztatlan sikert arattak a szakmai programra ellátogatók körében, kényelmi és többletfunkciókkal látták el. A megrendeléseknek köszönhetően továbbra is biztos a cégnél dolgozó több mint 500 ember munkahelye, mint ahogy a beszállítók által foglalkoztatott szintén nagyjából 500 munkavállaló megélhetése is – tette hozzá Miklós Zsolt, aki szerint a megnövekedett rendelésállomány új exportstratégiájuk hozadéka. Az elkövetkező hónapokban egyébként több nemzetközi vásáron is részt vesznek, márciusban pedig Nagykanizsán a cég hagyományos tavaszi termékbemutatóján a hazai kereskedőknek mutatják be újonnan fejlesztett modelljeiket.